Sámuel ifi

Ifikrónika

6. József,a megbocsátó ifjú - 2005. nyarán Neszmélyen

Szolgáló: Tariska Zoltán

2005. augusztus 6.

Alapige: 1 Mózes 45:1-16,25-46a

A felolvasott Igében ki beszél? Végig József. Az ? szíve van tele Isten csodálatos munkájával. Isten ?t végtelenül meggazdagította lelkileg. Ezért van mit adnia. Akit Isten meggazdagít, annak mindig van mit adnia. A Luk. 16-ban így beszél Jézus Istenr?l: van egy gazdag személy, akinek vannak sáfárai. Te a végtelen gazdag Istennek vagy egyik gazdag gyermeke? Hazamegyünk mindannyian innen. Kit és mit fogunk adni otthon? Magadat adod, azt az emberit, ami t?led kitelik, ami elfogyhat, vagy a Krisztustól kapottakat. Hiszen Krisztustól csak értékeset kapunk, ami másokat is meggazdagít, megörvendeztet.

1.) ?l József, akit el akartak tenni az útból testvérei

?l Jézus, akit a bűnös ember el akart és minden történelmi korban el akar tenni az útból. Kazancakisz: Akinek meg kell halnia. Azért akarjuk Jézust elhallgattatni, mert ismer minket, és nem akarjuk, hogy elmondja az Atyának, hogy kik vagyunk mi igazán, belül, a lelkünk mélyén.

József most olyan pozícióban és helyzetben van, hogy megfizethetne a testvéreinek. A lelki érettség jele az, hogy Jézushoz hasonlóan nem fizetünk rosszal a rosszért, szidalommal a szidalomért. Atyánk tanácsa: a gonoszt jóval gy?zd meg. pl: Torbágyi kukoricaszárakat halomba állították, azokon gyerekek elkezdtek ugrálni, és széttúrták, amit mások gondosan összeraktak. Liza néni odahívta a gyerekeket és adott nekik 1-1 szelet tortát. Abbahagyták az ugrándozást szó nélkül.

József azt mondja testvéreinek: Jöjjetek közelebb hozzám! Közelebb jöttél Jézushoz? A testvérek talán még mindig nem sejtik, hogy az ? megmentésükre engedett meg mindent megtörténni Isten Józseffel. S a mi megmentésünkre engedett meg mindent megtörténni Jézussal. Mert ma sem süket Ő, hogy meg ne hallgatna, és ma sem olyan rövid az ?r keze, hogy meg ne szabadíthatna, hanem vétkeitek választanak el titeket t?lem (Ezs59,1-2)

2.) Ne bánkódj és ne keseredj amiatt, amit Jézussal tettél a bűneiddel

Isten a megszabadításunkért és megtartatásunkért tette Krisztussal mindazt, amit elmond a Szentlélek nekünk. A golgotai kereszt Isten egyedülálló műve: a szent Isten életét adta váltságdíjul értünk, a bűn rabszolgaságában az ördög tulajdonaiként él? emberekért. Nem vagyunk többet az ördög tulajdona! Egyszeri áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket. Olyan ez, mint amikor Isten Mózesnek és Józsuának ígéri Kánaán földjét. Még csak a határon vannak, csak Istent?l való ígéreteik vannak, meg az a hit, hogy az ?r hadakozik értetek. Nekik kell elfoglalni az ígéretek földjét. Nekünk kell hitben elfoglalnunk Isten ígéreteinek országát. Miért tette ezt Isten? Mi haszna van ebb?l neki? Krisztus áldozatát, Isten szeretetét látva kötelez? megtérni, bűnt bánni és vallani? Nem. De akik Krisztuséi vagyunk, nem kívánunk már a szegényes rab életben sínyl?dni. Azt a végtelen gazdag isteni irgalmat szeretnénk mások felé vinni, amelyikr?l azt mondja egy ének: ? mérhetetlen szeretet, csodás hit, amely a kínok zord útjára rávitt (340. ének).

3.) József teljes bocsánatának jeleként magához öleli egyenként testvéreit

Jézus Krisztus mint Isten megváltott gyermekét akar mindannyiunkat magához ölelni. Ez a bocsánat adás jele. Mi bocsánatból él? emberek vagyunk. Ezért érthetetlen az, amikor a Mt 18 példázata szerint nekünk elengedte a király összes adósságunkat (amit soha nem tudnánk egyébként kifizetni), és mi mégis aprópénzért, apró dolgokért lelkileg fojtogatjuk a körülöttünk él?ket. Meg kell tanulnunk kegyelemb?l élni. Pál abból élt:

Elég neked az én kegyelmem, mert az én er?m er?tlenség által jut céljához. Azért felettébb dicsekszem az er?tlenségekkel, hogy Krisztus ereje lakozzák bennem gazdagon. A kegyelem nem csak megmentett, hanem meg is tart. Isten ereje és gy?zelme, ami meger?sít és gy?zelemre vezet. "Isten, aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem ?t mindnyájunkért odaadta, hogyne adna vele együtt mindent - mindent minekünk" (Rm. 8, 32.)

József testvérei ebben a testvéri ölelésben végre megnyugszanak és eloszlik a félelmük. Aki fél, azt nem töltötte még be a Krisztus szeretete. Mi magunk is csak akkor nyugszunk meg, ha betölthet Krisztus szeretete. Nem ugyanez nyugtatná meg a környezetedet is? De adod ezt a szeretetet, vagy elvárod?

Jogok | Technikai információk | Valid XHTML | Sámuel RSS feed

Sámuel-ifi ©2005-2012.