A tékozó fiú
Szolgáló: Szenthe Ágoston
2007. augusztus 12.
itt letölthető az alkalom hangfelvétele (méret: 4.16 MByte)
Jöjjön, aminek jönnie kell, vagyis a mai ifinknek a szokásos összefoglaló krónikája. :)
Ágoston volt ma soron, ? tartotta a mai alkalmunkat. A téma a tékozló fiú története volt, a két fiú viselkedése alapján osztott meg személyes gondolatokat velünk Ágoston. Triviális ugye, de a történet a két fiúról szól.
Nézzük el?ször a fiatalabb fiút!
A fiatalabb fiú türelmetlen, a saját útját kezdi járni, nem bírja megvárni az apja halálát, kikéri a vagyonát. Ami nagyon érdekes, hogy az apa erre nem mond semmit sem, sem rosszat, sem jót, hagyja a fiát, hogy a saját útján járjon. Talán mindnyájunknál el?fordult már, hogy elkezdtünk a saját elképzeléseink szereinz cselekedni, amelyek tudván/tudatlan Isten elképzeléseivel szemben helyezkedtek el. Ilyenkor Isten sokszor hagyja egy ideig az embert, nem mond semmit sem nekünk... aztán egyszer csak magunknak kell rádöbbennünk, hogy hova is jutottunk, s mit is csináltunk.
Sokszor gondoljuk azt, hogy a szabadság akkor van meg nekünk, ha mindig mindenben a saját elképzeléseink szerint tudunk eljárni. Holott az igazi szabadság az, amikor tudunk Isten szerint valamire igent vagy nemet mondani. Van egy ilyen Ige is: "Ahol Isten Lelke, ott a szabadság". Közhelyként hat, de sokan alá tudják/tudjuk támasztani, hogy ha az ember csak a saját élvezeteinek él, akkor el?bb -utóbb teljesen ki fog égni.
A fiatal fiúnak is látnia kell, hogy a lázadás (amit szabadságnak gondolt), milyen útra vezet. Sokszor gondolunk talán mi is arra, hogy Isten biztosan el akar venni t?lünk sokmindent, ha vele járunk, akkor az sok lemondással jár, s Istent is sokszor talán "türannoszként", zsarnokként képzeljük el. Itt ugye az az alaphiba, hogy Istent is úgy képzeljük el, mint embertársainkat, akikre sokszor jellemz?ek az ilyen és ehhez hasonló tulajdonságok. Pedig Ő egészen máshogy viszonyul az emberekhez.
A tékozló fiú ráébred a hibájára, vétkére. Magába száll: "Atyám vétkeztem." Apja megszánja ?t, s itt sem szól egy rossz szót sem. Olyan meseszerű az egész, nehezen hihet?. Mi is sokszor csak az ítél? Istenr?l hallunk, aki törvényt, rendelkezéseket ad, a szeret? Istenr?l kevesebbet.
Azonban a fiú viselkedésében fontos azt is meglátni, hogy a szeretet után is bűnt vall, s alázatos marad. Nekünk sem szabad elszállnunk a bűnbocsánat után!
Nézzük most a másik fiú viselkedését!
Az id?sebbik fiúra jutott a "jókisfiú" szerep, aki mindig mindent megcsinál, mgbízható, betartja a szabályokat stb. De az az új lelkület viszont igencsak távol állt t?le, amit a tékozló fiú kapott. Sokszor mi is próbálunk kedves keresztyénként élni, nem törünk ki, nem valljuk be a problémákat (még sokszor saját magunknak sem), de ugyanakkor valahogy mégse vagyunk olyan elégedettek.
Pedig jó, ha tudatosítjuk magunkban: Jézus halála óta más igazság is létezik, méghozzá hogy ? bűnocsánatot ad, s így nem kell nekünk se az állandó megfelelés kényszerével küszködnünk. Fontos tudatosítani, hogy nem azért van bűnbocsánat, mert 50-szer megvalljuk neki a bűnünket és próbálunk megfelelni neki, hanem azért, mert Jézus vállát nyomja a bűn, ez is kegyelemb?l van.
A nagyobbik fiú ítélkezik testvére felett... A mi szívünkben mi van az embertársaink irányába? Ha nincs szeretet, megértés, akkor nem sok jóról lehet beszélni.
Sokszor talán magunkat is túlontúl ostorozzuk. "Ha Istenhez tartozok, akkor csak jó lehetek". Ha ez nem így van, vannak ellenpéldák: rögtön er?t vesz rajtunk az elkeseredés. Pedig meg kell tanulnunk, hogy Isten kegyelme hatalmasabb minden bűnünknél, ?hozzá mindig lehet menni, meg kell tanulni kegyelemb?l élni.
Sokszor az es jellemz? ránk, hogy nem akarjuk egyáltalán meglátni a bűneinket. Klasszikus példája ennek, amikor a létez? összes küls? körülményt el?vesszük és soroljuk amgunkban, ahelyett, hogy beismernénk a vétkünket.
A nagyobbik fiúnak is meg kell tanulni, hogy nem a hosszútűrés, állandó "csöndbenmaradás" üdvözít.
Na hát ennyit mára, most bezárom egy id?re a Sámuel ifis krónikáskönyvet, de jöv? héten ismét nyitva lesz, s reméljük, lesz új bejegyzés.
Zoli
Ágoston volt ma soron, ? tartotta a mai alkalmunkat. A téma a tékozló fiú története volt, a két fiú viselkedése alapján osztott meg személyes gondolatokat velünk Ágoston. Triviális ugye, de a történet a két fiúról szól.
Nézzük el?ször a fiatalabb fiút!
A fiatalabb fiú türelmetlen, a saját útját kezdi járni, nem bírja megvárni az apja halálát, kikéri a vagyonát. Ami nagyon érdekes, hogy az apa erre nem mond semmit sem, sem rosszat, sem jót, hagyja a fiát, hogy a saját útján járjon. Talán mindnyájunknál el?fordult már, hogy elkezdtünk a saját elképzeléseink szereinz cselekedni, amelyek tudván/tudatlan Isten elképzeléseivel szemben helyezkedtek el. Ilyenkor Isten sokszor hagyja egy ideig az embert, nem mond semmit sem nekünk... aztán egyszer csak magunknak kell rádöbbennünk, hogy hova is jutottunk, s mit is csináltunk.
Sokszor gondoljuk azt, hogy a szabadság akkor van meg nekünk, ha mindig mindenben a saját elképzeléseink szerint tudunk eljárni. Holott az igazi szabadság az, amikor tudunk Isten szerint valamire igent vagy nemet mondani. Van egy ilyen Ige is: "Ahol Isten Lelke, ott a szabadság". Közhelyként hat, de sokan alá tudják/tudjuk támasztani, hogy ha az ember csak a saját élvezeteinek él, akkor el?bb -utóbb teljesen ki fog égni.
A fiatal fiúnak is látnia kell, hogy a lázadás (amit szabadságnak gondolt), milyen útra vezet. Sokszor gondolunk talán mi is arra, hogy Isten biztosan el akar venni t?lünk sokmindent, ha vele járunk, akkor az sok lemondással jár, s Istent is sokszor talán "türannoszként", zsarnokként képzeljük el. Itt ugye az az alaphiba, hogy Istent is úgy képzeljük el, mint embertársainkat, akikre sokszor jellemz?ek az ilyen és ehhez hasonló tulajdonságok. Pedig Ő egészen máshogy viszonyul az emberekhez.
A tékozló fiú ráébred a hibájára, vétkére. Magába száll: "Atyám vétkeztem." Apja megszánja ?t, s itt sem szól egy rossz szót sem. Olyan meseszerű az egész, nehezen hihet?. Mi is sokszor csak az ítél? Istenr?l hallunk, aki törvényt, rendelkezéseket ad, a szeret? Istenr?l kevesebbet.
Azonban a fiú viselkedésében fontos azt is meglátni, hogy a szeretet után is bűnt vall, s alázatos marad. Nekünk sem szabad elszállnunk a bűnbocsánat után!
Nézzük most a másik fiú viselkedését!
Az id?sebbik fiúra jutott a "jókisfiú" szerep, aki mindig mindent megcsinál, mgbízható, betartja a szabályokat stb. De az az új lelkület viszont igencsak távol állt t?le, amit a tékozló fiú kapott. Sokszor mi is próbálunk kedves keresztyénként élni, nem törünk ki, nem valljuk be a problémákat (még sokszor saját magunknak sem), de ugyanakkor valahogy mégse vagyunk olyan elégedettek.
Pedig jó, ha tudatosítjuk magunkban: Jézus halála óta más igazság is létezik, méghozzá hogy ? bűnocsánatot ad, s így nem kell nekünk se az állandó megfelelés kényszerével küszködnünk. Fontos tudatosítani, hogy nem azért van bűnbocsánat, mert 50-szer megvalljuk neki a bűnünket és próbálunk megfelelni neki, hanem azért, mert Jézus vállát nyomja a bűn, ez is kegyelemb?l van.
A nagyobbik fiú ítélkezik testvére felett... A mi szívünkben mi van az embertársaink irányába? Ha nincs szeretet, megértés, akkor nem sok jóról lehet beszélni.
Sokszor talán magunkat is túlontúl ostorozzuk. "Ha Istenhez tartozok, akkor csak jó lehetek". Ha ez nem így van, vannak ellenpéldák: rögtön er?t vesz rajtunk az elkeseredés. Pedig meg kell tanulnunk, hogy Isten kegyelme hatalmasabb minden bűnünknél, ?hozzá mindig lehet menni, meg kell tanulni kegyelemb?l élni.
Sokszor az es jellemz? ránk, hogy nem akarjuk egyáltalán meglátni a bűneinket. Klasszikus példája ennek, amikor a létez? összes küls? körülményt el?vesszük és soroljuk amgunkban, ahelyett, hogy beismernénk a vétkünket.
A nagyobbik fiúnak is meg kell tanulni, hogy nem a hosszútűrés, állandó "csöndbenmaradás" üdvözít.
Na hát ennyit mára, most bezárom egy id?re a Sámuel ifis krónikáskönyvet, de jöv? héten ismét nyitva lesz, s reméljük, lesz új bejegyzés.
Zoli