Sámuel ifi

Kedves ifi!

A vasárnapi ifin az elmúlt héten szolgáló ifitagok számoltak be és tettek bizonyságot Isten munkálkodásáról.

A sort a Salgóbányán szolgálók kezdték.

(Szenthe) Ágoston elmondta, hogy tavaly kedvet érzett valamilyen szolgálatban való részvételre, és minden különösebb elhívás nélkül, mikor segít?ket kerestek, jelentkezett. Akkor 7-14 éves gyermekeket bíztak reá, akik korban viszonylag közel voltak hozzá, könnyebben tudott kapcsolatot teremteni velük. Idén is hívták, de egyb?l nemet kellett mondania egy családi nyaralás miatt, de id?vel az akadály elhárult és mégis el tudott menni.

Ezúttal 3-5 évesekre kellett felügyelnie, ami kezdetben teljesen zavarbahozta ("Mi közöm ezekhez??"). Mi lehetne közös téma? Mir?l tudnának beszélgetni? Elmondása szerint els? reggel csak kóválygott a gyerekek között, a gyerekek viszont elfoglalták magukat, néha kellett csak visszafogni az eldurvuló játékot, illetve az unatkozókat lekötni. Id?vel kezdte élvezni az ottlétet, örömmel vette számba id?r?l id?re a gyerekeket, jó volt látni, mikor egy gyermek kitartó bogárgyűjtésbe kezdett, és sokan máok is vele tartottak aztán, és arról is beszámolt, milyen jó volt a kisfiúkkal virágot szedni az anyukáknak. Megérezte és átélte: mindegy, hogy mit és ki csinál Isten dics?ségére: eszköz lehetett az ?r kezében. Nem így gondolkodott: "Hú de frankó voltam - életben maradt mind" Ha nem is érezte magát alkalmasnak, méltónak erre a szolgálatra, de Isten használhatta ?t.

(Pataki) Bori el?ször az utolsó esti segít?i áhitatról beszélt, ahol a lelkész azért imádkozott, hogy a szolgálók az itt adottak 1000-szeresét kaphassák vissza. Benne ekkor merült föl a kérdés: "mit adtam?" Számára jó volt nem teljes végkimerültséggel hazajönni. Természetesen volt dolguk a segít?knek Salgóbányán, de volt lehet?ségük délután pihenni, és a segít?k létszáma sem a lehet? legkisebb volt, és mindenek felett érezték, hogy fontosak. A három reábízott apróság közül egy 1 éves kisgyerek az els? együttöltött két és fél órában végig sírt. Bori teljesen alkalmatlannak érezte magát erre a feledatra, s átélte, teljesen Isten kezében van, csak t?le kaphat segítséget. Második nap már voltak olyan 3 percek, mikor nem sírt. Harmadnap már el is aludt a kicsi, és délben azért fohászkodott Bori, hogy bárcsak még fél órát aludna, amikorra az édesanyja már visszaér. ?s valóban, fél egykor ébredt fel a gyermek, bár az anyuka még nem volt ott... Isten valóban imameghallgató! Az utolsó esti séta alkalmával is csodálatosan meg?rizte ?ket Isten: egy anyuka el?re figyelmeztetett, hogy múlt évben találkoztak vaddisznóval. Erdei állatokkal nem is találkoztak, de vadászokkal annál inkább - az mentette meg ?ket, hogy a gyerekeknél volt lámpa, és a vadak általában nem szoktak világítani... Isten vigyázott rájuk! Ezek után er?södött meg abban, hogy mennire nagy felel?sség az, hogy mindenkor imádkozzunk azokért, akikhez akár csak egy hétig közel kerülünk. ?römmel fogadta, hogy Isten igéje itt sokkal mélyebbre leszivároghatott a szívébe, mint Neszmélyen. Bár itt csak esténként hallottak 10 percben az ígér?l, mégis sokmindent elvégzett benne Isten: - figyelhette: a Neszmélyen hallottak gyakorlatba átmennek-e; - a pletykálás elhagyását Isten a szívére helyezte; - neki is szólt az ige: "Semmit ne tegyetek önzésb?l, se hiú dics?ségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál;" (Fil 2,3)
Végezetül elmondta: jó volt különböz?, más természetű emberek között szolgálni és megismerni egymást. A hét folyamán Istennel való kapcsolata sokat javult.

Másodikként a csömöri ifivel Mecsekben jártak kaptak szót.

(Kulich) Annának sok kedve nem volt a héten való részvételre, leger?sebb érve az ottlétre a hely szépsége volt. A csendeshéten az ifi természetéb?l fakadólag 13-27 évesek vettek részt, akik meglehet?sen komolytalanok és messze nem az ?r útjain járnak. (Mónus) Orsi és ? kiscsoportokat vezettek, illetve a délutáni programokat szervezték.
Azzal a lekülettel érkezett a hétre, hogy ? kész szolgálni és világítani, de a lendület a hét közepére elfogyott ("elfogyott a duracell"), és emiatt magával is összekavarodott, és nehéznek találta a ránehezed? felel?sséget. Ekkor a következ? íge figyelmezetette: "Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem?" (Jn 14,9) Nem ismerné Isten üdvtervét?
Sokat segítettek neki az Orsival való beszélgetések, imaközösségek - volt, hogy elutasította a közös imát, de a problémák megosztása után már érzett rá indíttatást. Elkedvtelenedett a hét során, de a péntek esti úrvacsorára már kitisztultak gondolatai, meger?södött, hogy Istennek mindenkivel terve van, hogy ezekre az ?rtól oly távol él? fiatalokra is gondja van neki, és ad (és adott) az ? szívükbe nagy szomjúságot az igére. Sokmindenben meggazdagodva térhettek haza.

Orsi arról számolt ve, hogy az indulás el?tti vasárnap az egyik félórában akart, a másikban pedig egyáltalán nem akart menni a csendeshétre. Már Neszmélyen kellett volna készülniük Annával az alkalmakra, de nem sikerült. Egy vasárnap esti beszélgetés során megértette, hogy fontos ez a szolgálat, és a hét során a reggeli közös imák is újra lendületet adtak neki.

A tábor nehéz terep volt, szinte minden második szó szitkozódás volt, s egyik esti italozás után egy kedves testvér épp az Orsi ágyával szomszédos mellékhelyiségben vált meg rövid úton gyomortartalmától (a táborban nincs betiltva az italozás, és sajnos minden évben túllépik a határt) -- lépten nyomon az ördög támadásait vélték fölfedezni. Ekkor vált világossá számára, hogy itt élet-halál kérdése d?l el és mindent megér az, hogy ezek a fiatalok most hallhassák az igét: minden percet ki kell használni! Ha borzalmasak és elcsüggeszt?ek is a körülmények, de hirdetni kell az igét. "Mert az én er?m er?tlenség által ér célhoz" (2Kor 12,9) A záró úrvacsorai alkalomkor hangzó ige is erre mutatott: Mid?n Jézus Jeruzsálembe tart, harmadszor is kijelenti tanítványainak, hogy ott meg fogják ?t feszíteni, és ekkor is meghallja egy gyenge ember, egy vak (Bartimeus) kiáltását: "Dávid fia, könyörülj rajtam" (Mk 10,47), és Jézus visszafordul. Egy emberért is visszamegy és azt az egyet is meg akarja menteni.

Áldott csoportbeszélgetései voltak, ahol mindnyájan ?szintén és Isten ígéjér?l tudtak beszélni. Egy csütörtöki igei alakom volt rá kiosztva, amire, mint már említettük, neszmélyen kellett volna készülnie. Ami firkapapírt elkészített magának a hétre, kiderült, hogy egyiken, másikon régebben megtartott bibliaóra jegyzetei voltak, de sokat tudott a Neszmélyen hallottakból is meríteni. Utólag visszatekintve számára katasztrófa volt ez az alkalom, és többször ilyet nem akara csinálni, de Isten még ezt is meg tudta áldani!

Még az úrvacsoráról annyit elmondott Orsi, hogy mikor ? érkezett már csak egy hely volt üres, hogy leüljön, sé az amellett a fiú mellett volt, aki ?t a valamelyik megel?z? este megörvendezette...

Anna még hozzátette: eddig ? igazán a csömöri ifit nem is tudta igazán hová tenni magában -- ?szinte válasza az volt: "csak púp a hátán". A hét végére viszont már ajándéknak érezte, hogy beszélhetett nekik Istenr?l és hogy valamilyen szinten érdekelte is ?ket az ige. Majd kért mindnyájunkat, hogy az októberre tervezett ifihétvégéért mennél többen imádkozzunk; imádkozzunk helyszínért, alkalmakért és jelentkez?kért!

Harmadikként a kárpátaljai Aklihegyen jártak kaptak/kaptunk szót. Hoztunk magunkkal énekeket és énekeskönyvet amib?l máris tanultunk és valószínűleg tanulni is fogunk majd énekeket.

A beszámolókat (Dékány) Julianna (Juló) kezdte. Ősszel imádkozott Istenhez azért, hogy valamilyen szolgálatban rét vehessen. Másnap az ifin (Sz?ke) Balu hirdette a kárpátaljai lehet?séget...

Mindhármunk számára csodálatos volt az, amilyen módon elárasztottatok minket igékkel. Csak ízelít?ül álljon itt egy pár:
2Tim 4:1-5 "Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe el?tt, aki ítélni fog él?ket és holtakat; az ? eljövetelére és országára kérlek: hirdesd az igét, állj el? vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az id?, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz id?, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak."
Jn 15,7 "Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."
Zsolt 87,7 "Minden forrásom bel?led fakad."
5Móz15,18 "...megáld téged Istened, az ?r mindenben, amit cselekszel."
?zs 43,19 "Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok."
Zsolt 121,1-2 "Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az ?Rtól jön, aki az eget és a földet alkotta."
1Kor 15,58 "Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az ?r munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az ?rban."

Fehérgyarmatig utaztunk vonattal, s a vonaton kaptuk az üzenetet: egy holland rendszámú Mercedes vár majd ránk a vasútállomás el?tt... ?s l?n... Nagyon kedves volt hozzánk, jól tudott magyarul, és jól elbezsélgettünk vele a kinti meg a hazai (gyülekezeti szintű) helyzetr?l. Alaposan megijedtünk mindeahányan, mikor egy nagy kotikus gyerektömeg fogadott minket a tábor kapuja el?tt - mint kés?bb kiderült búcsu volt... A tábor teljresen üres volt érkezésünkkor, csak három magyar tévéssel találkoztunk, akik pánikszerűen (köszönés nélkül) távoztak. Margit néni fogadott minket. Az id?s özvegyasszony (az alapító lelkész özvegye) minden tette Istent dics?ítette, minden szava Istenr?l tett tanúbizonyság volt. Mindnyájunkat régi ismer?sként kezelt, mivel tudta, már mi is az ?réi vagyunk. Mivel korán érkeztünk, és nem készültek a fogadsunkra, megosztotta velünk a kevéske ebédmaradékot is. A tábor másik nyári állandó lakója Sárika néni, akit sokan csak így jellemeznek: az er?mű. Sária néni csak tolókocsival tud közlekedni, de minden hét imahátterének gerincét ? adja. A vasárnap délutáni házoi imaórára egyb?l befogadtak minket is és tizen egy kicsinyke szobába bezsúfolódva dicsérhettük Isten nevét.

Juló szobájának való bemutatkozása nagyon jól sikerült. A hozzá beosztott öt lány közül még csak három volt bent, mikor megérkezett, s csak annyira volt ideje, hogy ennyit mondjon: "Sziasztok", mert a következ? pillanatban két fiú rohant be a szobába és levágták magukat a földre, mire ? erélyes hangon és korholó szavakkal kiráncigálta ?ket a szobából. Mikor visszatért, folytathatta csak: "?n leszek a szobavezet?tök" -- Látványos belép? lehetett...

Az egyik szobalakójáról - Orsiról is mesélt. Egy este egy ige lett volna a téma. A felolvasás után Orsit kérdezte: mir?l volt itt szó? A lány válasza ez volt: "Nem tudom." ?jból felolvasta valai az igét, és a kérdés újból Orsihoz szólt: "Mir?l volt szó az igében?" "Nem tudom." A lánnyal is többször felolvastatta az igét Juló, és akkor is csak azokkal a szavakkal tudott beszélni a lány, amik a Bibliában voltak. Orsi máskor sem beszélt szívesen az igér?l. A másnapi "fórum"(beszélgetés) témája az okkultizmus volt. Kitűnt, hogy sokan megkötözöttek voltak ezen a téren, és Orsikát is a gonosz nem engedte az igér?l beszélni (beszámolt ? is szenes vízzel itatásról, rontásokról, amiket más rontásokkal vettek le és babonaságokról). Sokak szemét felnyoitotta az el?adó. Ezután az alkalom után is viszonylag csendes maradt Orsi, de többször hozzá tudott szólni érdemben a beszélgetések témájához.

Egy másik kislányról is örömmel számolhatott be, aki a táborba érkezésekor útol név?nek vallotta magát, s aki megtérten mehetett haza - utolsó este az egész közösség el?tt tett bizonyságot. "Jó volt látni Isten munkáját" "Megéri mondani az igét és imádkozni!" Erre Balu válasza: "Közel van ott Isten!" - és valóban!

Lindát is megemlítette, akivel a vasárnapi bibliaórán ismerkedhettünk meg, s aki helybéli lévén, csak bejárt a táborba. Nem igazán volt ideje vele beszélgetni, de az utolsó el?adásra bejött, és ott öt percben bizonyságot tehetett neki. Ez a frissen megtért görögkatolikus lány volt a egyetlen, aki elkérte Juló címét.

?l? bizonyságtétel volt az a pár perc is, amit Sárika nénivel vagy éppen Károly tiszteletessel (? is hozott gyülekezetéb?l gyerekeket, és pár estén feljött a táborba) együtt tudott tölteni.

Juló ottléte el?tt félt, hogy nem tud majd fegyelmezni - hogy ? inkább barátkozna, de a hét végére már ment neki. Hálás, hogy ott lehetett, és szeretne jöv?re is menni. "Annyira jó volt, hogy lehet, jöv?re csak nehezebb lesz."

(Erdélyi) Hanna nagyon nem akart menni Kárpátaljára, de Balu már 3 éve folyamatosan hívta, így most vállalta. Az egész neszmélyi hét alatt nyomasztotta, hogy nem készül arra a sokmindenre, ami várja ?t Aklihegyen (reggeli és esti áhitatok minden nap, egy bizonyságtétel és egy fórum), elmondása szerint rettegett. Cseroo bíztató szavai viszont jól estek neki, amit a neszmélyi indulás el?tt kapott útravalóul.

Miután a vonatúton mint három kisangyal készülhettünk az alkalmakra, Margit néni (mint jelenség), a bibliaóra és az SMS-ben érkez? igék hatására megszűnt benne a félelem, mert megbizonyosodott arról "itt lesz Isten".

Nyolc lányt bíztak rá, és egy vele egyid?s tanárképz?s is volt vele (Ira), aki helyi er? lévén ismerte a lányokat, de az els? pillanattól kezdve világossá tette, hogy ? nem akar szobaf?nök lenni, és egyébként is ez neki a nyári gyakorlat 3. hete, de Hanna számára továbbra is kétséges volt, hogyan tudnak majd kijönni egymással. Egyik este viszont alkalmuk volt összebarátkozni, Ira kérdezte ?t arról, hogy hogyan tért meg, hogyan éli meg a hitét, milyen is az ifije, hogyan szoktunk mi szórakozni? Aztán pedig Ira elkezdett magáról beszélni: el tudta volna intézni, hogy tényleges jelenléte nélkül is aláírjék a gyakorlati hétr?l a papírt, szívesen ment volna egy nyári fesztiválra is, de nem tudja miért, mégis eljött. Elmondta azt is, hogy szeretett volna ? megtérni, de nem tudja hogyan kell. ?desapja, édesanyja betegek, az életében most egy 3 éves kapcsolatnak lett vége, volt mostanában oylan pillanata, hogy úgy gondolta: "Nincs Isten". Azt is mondják a faluban, hogy meg van rontva a családjuk, s hogy ? még jósn?nél is volt.
Hanna ett?l félt a legjobban, hogy majd az okkultizmus kérdései el?kerülnek, s ? akkor majd mit fog mondani - de ott volt a bizonyosság a szívében, hogy ott van Isten. ?s minden problémára tudott mondani valamit, s?t többször igét is, amit ? se ért igazán, de valóban Isten adta azokat a szájába! Hajnali háromkor fejezték be a beszélgetést, és ekkor együtt imádkoztak - legalábbis hangosan Hanna.
Másnap Margit néni bejött, hogy meghallgassa Hanna esti áhitatát, és hogy egy verset is hozott, hogy azt ? majd felolvassa. Ekkor Hanna töredelmesen bevallotta, hogy ? áhitattal nem készült, mert ?k felolvasni szoktak esténként. Erre Margit néni elkezdett mesélni, és gyakorlatilag ezáltal megtartotta az esti áhitatot. Elmondta azt a történetet is, hogy ? is volt fiatalkorában jósn?nél, de az csak gimnazista koráig látta a jöv?t, tovább nem. Csak így, visszatekintve látta meg, hogy azért lehetette ez, mert az iskola vége felé tért meg Margit néni, és Isten nem engedte azt látnia. Ezután Ira kétségbeesetten jött Hannához, hogy a jósn? még azt is megjövendölte, hogy hány gyermeke lesz neki, s ez most azt kell hogy jelentse, hogy ? nem térhet meg? Erre egy történet jutott eszébe Hannának, amit egészen a hazaútig nem tudta hol, mikor hallott (Nagybörzsönyben hallotta, de akkor nagyon nem is érdekelte, meg neki semmi köze nincs az okkultizmushoz... ...de talán Kárpátalján jól jöhet...) "Semmi nem véletlen..." ?s meg tudta vígasztalni a lányt. A másnapi nagyhatású (!)(sokan sírtak utána) okkultizmusról szóló el?adás után bíztatta Irát, hogy használja ki az lakalmat, és beszéljen az alkalomtartóval - és el is ment. Pénteken Ira le is tette életét Isten kezébe.

Aznap este (utolsó este) a lányaik megbolondultak - be akarták titokban pasztázni a két vezet?t - de ez valahogy kitudódott, mire Hanna begyűjtötte a fogkrémeket. Erre lázadás tört ki, sem csend, sem lefekvés nem volt. ?s egyszercsak valaki a szobából megszólalt: "Ma este nem imádkoztunk!" ?s Hanna el?rebocsátotta, hogy aki akar, az imádkozhat még, mire a felelet az volt, hogy senki más nem szeretne. Így ? hálát adott a táborért, s a végén egy másik lány mégiscsak imádkozott, aztán egy második is, a következ? szavakkal: "Köszönjük, hogy Hanna lebeszélt minket a pasztázásról...". Aztán Ira is imádkozott - életében el?ször így, hangosan - de zokogva - s az egész szoba átérezte, hogy valami nagy dolog történt.

Egy másik lányka is megtért a szobából, aki miután letette életét Isten kezébe, minden kiscsoporton zokogott. Egy reggel az az ige bíztatta ?t, hogy "Boldogok, akik sírnak". Valaki a nap során ezzel kezdte szivatni, hogy miért is sír ?, és a kislány ezzel vágott vissza: "Boldogok, akik sírnak, mert ?k megvigasztaltatnak." (Mt 5,4)

Hanna még elmondta, soha nem érezte még iylen közel Isten jelenlétét, és ilyen valóságosan nem tapasztalta azt, hoyg Isten képes szavakat adni a szánkba.

?n (Enreiter Ádám) is azt kellett hogy els?ként elmondjam: nekem sem volt semmiféle különleges indíttatásom arra, hogy Kárpátaljára, az ismeretlenbe menjek szolgálni. Múlt évben is hívott már Balu, s akkor visszautasítottam, de idén engedtem. De ezután arról beszélhettem, hogy "Minden el volt készítve". Mert én is késve érkeztem meg vasárnap reggel a vonathoz, mert mikor elindulta a vonat riadtan nézünk össze hárman, tudva: innen már nincs visszaút, mert a bizonytalan és ismeretlen holland srác is id?ben megérkezett és minden bonyodalom nélkül eljuttatott minket Aklira és a minket a három ismeretlent, három újoncot olyan természetes közvetlenséggel és Istent?l jöv? szeretettel fogadott Margit néni. ?n valóban úgy éreztem, hogy HAZA érkeztem meg ott, sokkal inkább hazaérkeztem, mint ahogyan idehaza haza szoktam érkezni. ?s egyb?l berántottak minket bibliaórára - mert ott teljesen szívb?l jön, hogy lélekben testvérek vagyunk, akkor mindenben megosztozunk veletek: igén, ételen, süteményen, bún és örömön. ?s mivel "Minden el volt készítve" ezért (Detre) ?rs és felesége, Móni is idejében megérkeztek, és a gyermekeke elosztása is "szakszerűen" és gördülékenyen (és minélkülünk - ami nagy szó) lezajott. ?s mivel minden el volt készítve, segít?k is voltak szép számmal és kell? indulattal. ?s az ?r adott az én számba is igéket, amikor a "Keresztény és világ" képlékeny témájáról kellett el?adnom félórás készülés nyomán (mivel a focibajnokságot is le kellett valakinek vezényelnie...). ?s jó volt látni figyel? arcokat, mikor beszélgetéseket vezettem, és nekem is adott a számba szót és igét is, mikor egyszerűen bedobtak a kicsik közé öt kérdéssel, hogy beszélgessek velük egy órát - és oyl csodálatos volt utána velük együtt imádkozni, mert ?k bátrak voltak minden apró kis örömüket (hogy köszönik, hogy délután láthatták az a mesefilmet), bánatukat és félelmeiket (hogy Isten ?rizze meg ?ket a sátán fondorlatos kísértéseit?l) ?szintén, inden gátlás nélkül az ?r elé tárni. ?s el volt készítve, hogy a határon, ahol hosszú kocsisor kígyózott, mindenféle korrupciót elkerülve pillanatok alatt átjutottunk a határon és hogy a vonatok is milyen jól jöttek és... és... és... folytathatnánk még a sor, mert "Minden el volt készítve".

Fontosnak tartom elmondani azt, amit nekem is a lelkemre kötöttek, és én is csak id? közben kezdtem a szívemben forgatni, hogy Isten az, aki adja a növekedést ("az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja." (1Kor 3,7)) és nem én vagyok az, akinek meg kell váltania a világod, de méghozzá úgy, hogy az eredmény azonnal lássék. Ne szaladjunk bele ebbe a csapdába!

(E. Ádám)

• Előző krónika
• Következő krónika