Szolgáló: Suhai György
2005. május 1.
Sziasztok!
Bocs a rekordhosszúságú várakozási id?ért. De ami késik, nem múlik, íme a (még mindig) legutóbbi ifin elhangzottak vázlatos kivonata: (Remélem sikerült érthet?en leírnom)
Az ifit Suhai Gyuri tartotta, a jó pár héttel ezel?tti alkalmát folytatta, ahol a megtérés utáni hív? élet örömér?l ill. örömének hiányáról (és annak okairól) volt szó.
Egy általános tévhit szerint a hív? élet kezdetekor kapott lélek az id? el?rehaladtával átveszi uralmat a test fölött (vagyis egyre kevesebb bűnünk lesz, és egyre inkább a lélek fog jellemezni minket az id? múlásával.)
Ezzel szemben a valóságban egyre több bűnt látunk meg id?vel(egyre bűnösebbnek látjuk magunkat) (nem lesz több bűnünk, csak többet ismerünk fel) és egyre szentebbnek látjuk Istent. Erre Pál apostol a legjobb példa (az igék kronológiai sorrendben vannak):
1Kor15,9
Ef3,8 "Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát..."
1Tim1,15 "Igaz az a beszéd és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az els? én vagyok."
Tehát egy egyre táguló szakadék tátong köztünk és Isten között
ilyenkor könnyen eshetünk abba a hibába, hogy megpróbálunk
különböz? ékeket verni a két oldal közé. pl.: Csökkentjük Isten
szentségét: "?gyse veszi azt annyira komolyan Isten?"stb. Vagy
ellenkez? oldalról:
Megpróbáljuk bűneinket vmi. másban jóvá tenni Istennek, ill.
borzasztóan bánkódunk bűneink felett ezzel próbálva érzelmileg hatni
Istenre. Ill. a bűnök takargatása hazugsággal, stb.
Vagyis az örömtelenség oka az, hogy míg kezdetben elég Krisztus keresztje a bűneinkre, kés?bb ahogy n? a bűnlátás, az ékgyártás közepette elfeledkezünk az evangéliumról.
Tehát a hív? életben id?vel nem egyre kevésbé van szükségem Istenre és az evangéliumra, hanem egyre jobban rászorulok a kegyelemre.
Krisztus konkrét bűnökért ment a keresztre, ezért minden bűnünkkel
bátran mehetünk hozzá.
Nem kell félnünk elé vinni, mert már nem úr rajtunk többé a bűn és
Isten ismer mindjájunkat.
?s gyönyörködik azokban, akik reménykednek az ? kegyelmében. Az
öröm forrása a kegyelem (sokkal nagyobb bűnös vagyok, mint hinném,
de Isten kegyelme is sokkal nagyobb)
Minnél nagyobb kegyelemre van szükségem (amit meg is kapok) annál
nagyobb az öröm.
Vagyis nem szabad takargatni a bűnt, vállalni kell önmagunkat és a kegyelemb?l élni. (nem attól lesz vki. jó keresztény, ha kevesebbet vétkezik, hanem ha növekszik a hitben.) (Mivel alapvet?en bűnösök vagyunk, nem is tudunk kevesebbet vétkezni, nem tudjuk felszámolni bűneinket, és ha Isten meg is szabadít minket bizonyos bűnökt?l, még akkor is marad b?ven.)
?dv mindenkinek:
Dávid
2005 május 1.
Jogok | Technikai információk | Valid XHTML | Sámuel RSS feed