Szolgáló: Cseri András
2007. április 22.
Andris a mostani ifit egy szép hasonlattal kezdte: olyan képet festett elénk, ami a legjobban példázza, hogy milyen csodálatos változást vitt véghez az ?r benne az elmúlt egy évben. Amikor most tavasszal bejelentették a gödöll?i önkormányzaton házasságkötési szándékukat, kifelé menet a parkban rengeteg szép fagyöngyöt láttak a fákon, de sajnos egyiket sem érték el, olyan magasan, elérhetetlen magasságban csüngtek a fákon. Nem sokkal kés?bb, április közepére viszont -- nem tudni miért -- sok fát kivágtak a parkban, s így a sok fagyöngy ott hevert a földön, és immáron csak arra várt, hogy valaki felszedje ?ket.
Mindez gyönyörű példája annak, hogy Isten milyen csodálatosan meg tudja ajándékozni a benne bízókat. Sok olyan elérhetetlennek hitt, de általunk h?n áhított és régóta várt kívánságunk van, melyek olyan távolinak és sokszor homályosnak is tűnnek. De ha türelemmel és Istenben bízva tudunk várni, és mindemellett nyitott szemmel is járni: mindezek már ott hevernek a lábunk el?tt, és ajándékként az ölünkbe hullnak.
Andrisnak ehhez a 23. zsoltár adott er?t, melyet mindnyájan jól ismerünk:
Az ?r az én pásztorom;
nem szűkölködöm.
Fűves legel?kön nyugtat engem,
és csendes vizekhez terelget engem.
Lelkemet megvidámítja,
az igazság ösvényein vezet engem az ? nevéért.
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is,
nem félek a gonosztól,
mert te velem vagy;
a te veszsz?d és botod, azok vigasztalnak engem.
Asztalt terítesz nékem
az én ellenségeim el?tt;
elárasztod fejem olajjal;
csordultig van a poharam.
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem
életem minden napján,
s az ?r házában lakozom
hosszú ideig.
(Károli ford.)
Andris hangsúlyozta: amit mond, az nem "recept", nem általánosítható igazság, és ne alkalmazzuk azokat ész nélkül. Istennek mindenkivel saját terve van, és mindnyájunkkal úgy fog cselekedni, ahogyan az a mi számunkra egyen-egyenként a legjobb, legtökéletesebb.
Mi is történt pontosan egy évvel ezel?tt ilyenkor?
Megválaszolatlan maradt számára a "hova tovább?" kérdése, nem tudta, hogy a hirtelen támadt szabadidejével mit fog majd kezdeni (csak annyit tudott, hogy valószínűleg ki fogják majd nevezni az iskolában), és mindezek mellett egyedül is érezte magát.
Ugyanakkor "szeretett egy leányt", de csak titokban, messzir?l, "pókerarccal", ? ugyanis elérhetetlennek tűnt, err?l Andris meg volt gy?z?dve. Ez a lehetetlen állapot viszont ránehezedett Cseróra. Egyre többet dolgozott, többet a kelleténél, annyi energiát szánva rá, amennyit még Isten sem várt volna el t?le. "Be is beszélte" magának ennek szükségességét. Sokszor aludni sem tudott, csak kesergett és imádkozott. De ez nem jelentett megoldást, maradt minden változatlan, csak teltek-múltak az évek. Végül Isten készített számára megoldást: Andris meglátta a hirdet?táblán, hogy a Filemon ifi csendeshetén egy egész héten át együtt fognak szolgálni Timivel. A csendeshét végére bizonyossá lett Andrisban: ez így nem mehet tovább, addig nem megy el Neszmélyr?l, amíg Timinek el nem mondja ?szintén, hogy mi van a szívében.
Andris elmúlt egy éve bizonyossá tette ?t (és tegyen mindnyájunkat is!) abban, mennyire igaz ma is Isten igéje. A Jeremiás könyve 29,11 -- amit végül az esküv?i gyűrűjükbe is belevéstek, és amit Andris máig nem tud könnycseppek nélkül végigmondani -- a következ?képp hangzik: "Mert csak én tudom, mi a tervem veletek -- így szól az ?r -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jöv?t adok nektek". Az ?r által elkészített "fagyöngyök" meger?sítenek ebben! Egyedül Ő tudja, Ő viszont tudja, hogy mit miért tesz velünk, és hogy meddig és miért "várakoztat meg" valamiben minket. ?s sosem romlást, hanem békességet, reményteljes jöv?t szán minden benne hív?nek!
Andris csak most vette észre, hogy mennyi id?t és energiát elvett t?le az osztályf?nökség. Mostanra pedig átalakult a munkája, s annak aránya, szerepe, jelent?sége is megváltozott az ? életében. Arra is csak most eszmélt rá, hogy a vasárnap délutánt lehet mással is tölteni. Mindennek megvan a maga ideje, kell tudni valamit abbahagyni is, nem kell félni t?le.
Cseró beszélt sok olyan tévképzetr?l, hamis elképzelésr?l is, amik ?t sokáig megkötözték, és valószínűleg -- ha másként nem, tudat alatt -- bennünk is megvannak, de mostanra sikerült ?ket tudatosítania:
?s mi van, ha tulajdonképpen fordítva áll a helyzet: engem szeretnek így, és én viselkedem vele bunkó, tapintatlan módon? Talán pont azzal, akit én is szeretek/szeretnék szeretni? A "pókerarc" miatt már nem is merem remélni, hogy akár ? is szerethet engem?
Andris szerint a két tévképzet, ami kínozhat minket, és ami biztosan nem igaz: egyrészt az, hogy én nem tudok és sosem fogok tudni valakit (megfelel?en) szeretni, másrészt pedig az, hogy engem nem lehet úgy szeretni, amilyen vagyok. Azután ott a másokkal való összehasonlítás veszélye is: nehogy abba a hibába essünk, hogy egy ideált tűzünk ki magunk elé, magunkkal szembeni teljesíthetetlen elvárásokkal.
Sokszor annyira félünk kezdeményezni: "csak nehogy azt a látszatot keltsem, hogy..."; olykor már meg sem merünk dicsérni valakit pl. hogy csinosan öltözött fel. Ez pedig csak megkötöz minket: viselkedésünk nem lesz ?szinte, nyitott és természetes, hanem csak modoros, mesterkélt és számító, olyan, mint aki állandóan kombinál ("ha én azt mondom, akkor ? azt hiszi, hogy én azt hiszem, hogy ?..." -- ismer?s?).
Andris még egyszer hangsúlyozta: az ? élete, elmúlt egy éve önmagában nem példa, nem recept. Valaki például szóvá tette nekik, hogy ez a kapcsolat túl gyors, hiszen mások 4-5 éveket várnak esküv? el?tt. Cseró sem tudja a jó párkapcsolat titkát, viszont abban meger?södött, hogy ez is -- mint annyi más -- személyre szabott, minden ember számára Isten külön ajándéka, épp ezért nem lehet általános tételeket felállítani. Különösen abban nem, hogy:
Egy azonban biztos: Isten békességet akar nekünk! Azon lépéseknél is, amiket meg kívánunk lépni, és azon döntéseknél is, amiket meg kívánunk hozni. Isten hatalma nagyobb, mint az épp rajtunk lev? "rózsaszín szemüveg", és Ő minden körülmények között tud adni tisztánlátást.
Emellett sose felejtsük el: mindent meg lehet beszélni a másikkal! Amikor Andris végül megkérdezte Timit, - pozitív válasz esetén - két dolgot kért t?le: egyrészt teljes szabadságot a kapcsolatukban addig amíg az vagy véget nem ér vagy amíg össze nem házasodnak, másrészt kíméletlen (!) ?szinteséget. Nagyon fontos az ?szinteség: e nélkül kénytelenek vagyunk minden bajunkkal, problémánkkal egyedül megküzdeni. Ha valami gondunk van, azt ki kell mondani; nem biztos, hogy azt a másik ember megérzi majd. Andris sem mondott már el mindent a családnak, így sokszor csak magában rágódott a problémáin.
Az a téves elképzelés se legyen bennünk, hogy sose lesznek problémák, vagy ha mégis, akkor azokat el?re fogjuk tudni látni, a megoldásukkal együtt. Sokat segít, ha el?re készülünk egy kapcsolatra, házasságra (ahogy Cseró mesélte, ? annak idején a jogsi letételére is már el?re készült, gyakorolt az udvarban). Így el?re végig tudunk mindent gondolni, be tudjuk az egyes helyzeteket gyakorolni. Andrisnak nagy el?ny volt, hogy egy igazán jól működ? házasságba, családba születhetett, továbbá élete folyamán rengeteg család életébe belelátott, és látott sok jó és rossz példát is. Ugyanakkor SOSE felejtsük el, milyen mély alázat kell egy kapcsolathoz; ott van ugyanis a veszély, hogy túl magabiztos, elbizakodott lesz az ember, és e mellett elfelejti, hogy "honnan jött": hogy hány évet várt arra a lányra/fiúra és hogy milyen nehéz is volt el?tte egyedül.
Andris beszélt azokról a gátlásokról és félelmekr?l is, amik egy kapcsolattal együtt jönnek: - Ő úgy tervezte, hogy addig járnak majd titokban, ameddig jónak látják. Ez persze nem sokáig sikerült. Ez nem más, mint a másikkal szembeni bizalmatlanság, illetve egészségtelen titkolózás is, hiszen a gyávaság jele: nem meri felvállalni mások el?tt.
Isten ezek között a kételyek között is készített neki megoldást: el tudta magát engedni, kapott ötleteket, id?t, el?re elkészített helyzeteket, elegend? fantáziát. Tudott rá egyáltalán nem jellemz? dolgokat tenni. Külön meger?sítést jelentett számukra, hogy sokan örültek a kapcsolatuknak, és az, ahogyan ezt feléjük kimutatták.
A sok "mi van ha" kezdetű kérdéssel szemben a kapott igébe kell tudnunk rendületlenül kapaszkodni. "Nagy terhet vesz a vállára", aki házasodni akar. Viszont NEM szükségszerű, hogy az meghidegüljön, összeomoljon! Ezt Andris ahhoz hasonlította, mint amikor Péter megtagadja Jézust. Isten célja velünk nem a pusztulás, hanem a reményteljes jöv?!
Végül biztatásként Cseró a várakozásról beszélt. Mindannyian tudjuk, milyen nehéz várni. Ő is föltehetné a kérdést, hogy "miért nem korábban". Ezen azonban önmagában gondolkodni nem érdemes! Ráadásul nem is maradt le semmir?l, ami igazán fontos volna; 1-2 év mit számít, különösen az örökkévalósághoz képest. "Egyedül én tudom?", szól az ige. Ugyanakkor az is biztos, hogy sok minden nyitva van, rengeteg kérdés és ige nyitott még el?tte is. Egy dologban azonban bizonyossá lett: többé nem fog ennyire a munkájába temetkezni, és esténként csak "ágyrajáróként" hazatérni.
Emlékeztet?ül még egyszer a "fagyöngy-hasonlat": ha Isten valamit nekem akar adni, akkor odateszi, a lábam elé! ?gy, hogy elérhessem! Azért, mert az Ő szent tervében benne van. ?s ez nem egy tökéletlen terv, amiben akár még 1-2 jó dolog is lehet...! Ne féljünk attól sem, hogy elronthatjuk Isten tervét! Nem is tudjuk azt el?re, hogy pontosan mi az Ő terve, az Ő akarata pedig sokkal nagyobb a mi akaratunknál.
Epilógus:
Ahogy a 23. zsoltárban olvastuk: "Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára". A helyi lelkész rosszindulatúan be akarta záratni Cseróék iskoláját, de nem sikerült neki. A lelkészi tisztsége megszűnt, most épp önkormányzati képvisel?, és minden nap ott kell, hogy elmenjen a suli el?tt...
Jogok | Technikai információk | Valid XHTML | Sámuel RSS feed