Szolgáló: Enreiter Ádám
2007. február 11.
Elhangzott Mátrasz?l?sön
Alapige: Lk 9,57-62
Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: »Követlek, akárhova mégy.« Jézus azonban így felelt: »A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.« Egy másikhoz pedig így szólt: »Kövess engem!" De ? ezt kérte: "Uram, engedd meg, hogy el?bb elmenjek, és eltemessem apámat.« Jézus így válaszolt neki: »Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!« Egy másik is ezt mondta: »Követlek, Uram, de el?bb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népét?l.« Jézus pedig így felelt: »Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.« ?
Az elmúlt héten nekem is regisztrációs hetem volt, sok tennivalóm nem akadt. Ez abban is megnyilvánult, hogy Isten igéjével szemben megkeményedtem: világosan láttam, hogy mit kéne vagy nem kéne tennem, de egy belülr?l fakadó elemi er? (nevesítve az óemberem) elutasíttata azt velem. Rengeteg olyan dolgot tettem, ami az úrnak nem kedves.
nem lett rend a szobában
nem gyakoroltam nagyb?g?n
nem készültem erre a mai alkalomra
nem osztottam be az id?met
nem intéztem rendesen az ügyeimet az egyetemen (a következményeket még nem is látom!)
nem voltak csendességeim (nincs értelme szépíteni a helyzetet)
nem imádkoztam odaadóan (de leginkább egyáltalán nem imádkoztam)
én is tudatában voltam annak, hogy nem vagyok rendben lelkileg, nem voltam kibékülve magammal sem, Istennel sem, a világgal sem - Maga Jézus nem volt a helyén az életemben.
Isten a fent említett Lukácsi igét helyezte a szívemre, ezen keresztül három jellemz? magatartásformáról szeretnék nektek beszélni.
Az els? ember, aki Jézushoz fordul
ezt mondja: "Követlek, akárhova mégy."
Lelkesedik
1000-rel - majd ? megmutatja - ?Ide nekem az oroszlánt?.
Jézus
viszont lehűti ?t: ?A rókáknak barlangjuk van, és az égi
madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.?
A magvet? példázatának sziklás
talajba esett magjának sorsától óvja ?t, hogy a hirtelen szárba
szökés után ne haljon el az új teremtés. Mert Jézus tudja, hogy az ?
útja nehéz, próbákkal van kikövezve. Tudja, hogy el fogunk bukni -
többször is. Mi nem tudunk fölmenni a keresztre, ha néha azt is
képzeljük magunkról, mert el?ször is már nem kell fölmennünk oda, a
Szabadító már elvégezte azt a munkát. Másodrészt mi inkább a
megfutamodásban , elbújásba vagyunk nagymesterek, s nem az
áldozatvállalásban. Nyomatékosan jelzi Jézus, hogy a sötétség nem
szereti a világosságot. Jó lenne, ha mi sem felejtenénk ezt el, ha
elcsüggedünk azért, mert bármilyen hátratételt szenvedünk a
hitünkért a világban járva.
Mi pedig hogyan
válaszolunk erre? - ?Hát, ez most nem érdekel.?
?Várj egy pillanatot, d?lj hátra, majd szólok, ha
beszélhetsz.? Az MSN suta példája jutott eszembe: sokszor
írjuk a másiknak, hogy ?pill? vagy kitesszük a táblát:
?nincs a gépnél? ?elfoglalt? ?ebédel?
?telefonál?. A szomorú az egészben az, hogy így bánunk
Istennel is.
A második ember is nagyonkemény választ kap a hárító
feleletére: ?Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te
pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!?
A Lelki
halottak foglalkozzanak a többi halottal meg a világ dolgaival, te
pedig jöjj, és hirdesd az úr szabadítását! Igenis a hív? embernek
gyökeresen másnak kell lennie, mint a világ embereinek! Nem azért
szabadíttattunk föl, hogy továbbra is a világ gondjával, világi
hívságokkal foglalkozzunk, hanem hogy a mások üdvét szolgáljuk.
Engem er?sen szíven ütött Jézus mondatának második fele: ?te
pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!" Részt veszek
különféle szolgálatokban, de ebben a felszólításban több mindent
érzek. Menj el! Ne csak itt üljek a kedves Sámuel-ifi meleg
fészkében, hanem igenis, amit itt kaptam, amivel megpakolt Isten,
azzal induljak el, és osztogassam másoknak is, idegeneknek is! Most
megszeppentem ezen felszólítás miatt, s még nem tudom, hogy ennek mi
lesz a következménye.
A harmadik
útitárs példája talán a legveszedelmesebb. ? így kezdi
mondanivalóját: ?Követlek, Uram, de...? Nekem ez
a ?de? ütötte meg a fülemet. Az, hogy sokszor én is
elkezdek egyezkedni Istennel. ?Nagyon szép dolgokat mondasz,
meg lehet is benne sok igazság, de én most inkább pihennék...?
?Meg ne bántsuk egymást, neked megvannak a magad fixa ideáid,
nekem megvannak a saját kedves bűneim: van, amit átveszek t?led, de
ezeket a kényes dolgokat most ne bolygassuk...? és még
sorolhatnám. Azt hisszük, hogy Istennel packázhatunk. Azt hisszük,
hogy Isten ember, akivel ugyanúgy lehet egyezkedni, meg alkudozni,
mint egy tanárral, vagy egy arab árussal. Hogy van képünk ilyet
csinálni? Hogy nem szégyelljük magunkat ilyenkor?
Még egy éles
választ hallunk Jézustól: ?Aki az eke szarvára teszi a
kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.?
Aki inkább ragaszkodik bűneihez, mintsem a Krisztushoz, annak nincs
helye az Isten országában. Egy kevéssel korábban Jézus ezt mondja:
?Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye
fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja
menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem,
megmenti azt.? (Lk 9,23-24) Valóságosan meg kell tagadnunk
önmagunkat, szakítanunk kell régi önmagunkkal, a bűnössel, az
óemberrel. Meg kell utálnunk a bűneinket, mert csak akkor tud
Krisztus megszabadítani.
Most megvonhatnánk az egyenleget. Jogos a depresszió, jogos az önmarcangolás, jogos az önvád, jogos a szégyen.
?s akkor mire van az evangélium?
Hát erre! Hogy a bűn terhe ne minket terheljen. Azért, hogy ne magunkba forduljunk, és ne a sebeinket nyalogassuk, mert van ezekre gyógyír! ?s a szabadulással egy id?ben már tudjuk dics?íteni is az Urat!
Erre tanít már évek óta Isten! Jézusról ezt olvassuk a Lukács 10-ben: Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: "Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek el?l, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, így láttad jónak. Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni. - Ilyen nagy csodát jelentett ki nekünk Isten! Jézus - csak hogy plasztikusabbá tegyem - mondhatni visít az örömt?l, ugrál örömében, hogy az Atya ekkora ajándékot adott az emberiségnek. Akkor hát mi miért nem tudunk minden nap, minden reggel ezzel a kirobbanó örömmel feltekinteni Istenre?
Igazándiból ezzel, az evangéliummal kellet volna kezdenem a mondókámat, mert ez a legfontosabb. Ez a kulcs, ami kiszabadít bennünket bűneink fogságából, és új életre szabadít fel. Ameddig ezt nem látjuk be, addig hiába izzadunk; a magunk erejéb?l semmire sem megyünk. De Istennel, a Mindenhatóval mindenre képesek vagyunk.
Jogok | Technikai információk | Valid XHTML | Sámuel RSS feed