Sámuel ifi

A mai alkalommal a hit harcáról, küzdelmeirõl szeretnék veletek beszélgetni, ui. a Bibliában számos ige van erre nézve, hogy csak egy pl. említsek, Pál apostol amikor az ifjú Timóteust a szolgálatra biztatja, e szavakkal bátorítja: �Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örökéletet, amelyre elhivattál, amelyrõl vallást tettél szép hitvallással sok tanú elõtt.�(1Tim 6;12.) van ahol az ige általában beszél a hívõõ élet harcairól és feltételeirõl, és van ahol képekkel illusztráltan mint pl. az atléta vagy az öklözõ, vagy akár a jó-katona képével tanít minket az ige, a nemes küzdelemre.

Azonban ha az ember meghalja a harc, illetve a küzdelem szót, egyfajta viszolygás fogja el, ahogy Arany egyik versében nagyon frappánsan fogalmazza meg; �Vágytam a függetlenségre, Mégis hordám láncomat, Nehogy a küzdés elvégre Súlyosbitsa sorsomat:� azt hiszem testvérek, ha jobban belegondolunk, hasonló érzések fognak el bennünket is, ha a küzdelemrõl van szó. Ugyanis egyikünk sem szeret konfrontálódni, ha egy nehéz helyzet adódik, megpróbáljuk kikerülni, ha egy terhet le lehet magunkról rázni, mindent megfogunk tenni azért, hogy lekerüljön a vállunkról.

Röviden szólva egyikünk sem szeret igazán küzdeni, ui. teli van fájdalommal, kínlódással, kudarcélményekkel, sikertelenségekkel ua. bármennyire is ódzkodunk ezektõl, azzal kell szembesülünk nap mint nap, hogy az élet teli van megpróbáltatásokkal, akár a testi jellegûû dolgokat tekintjük, akár a lelkieket. Még szinte fel sem kelt a nap, már küzdelemre hív az élet. Küzdelemre a munkahelyen, küzdelemre a családba, és, ha hívõ az ember, ahogyan egy reformátor elejünk mondotta volt, �küzdelem az ördög, a világ és a testünk ellen� azaz elindul az életünkbe a kísértésekkel szembeni küzdelem, a bûn ellen való harc, a Krisztusért vállalt megaláztatások, a Krisztusban elviselt szenvedések, azaz a kereszt hordozása.

Az életünkben olyan küzdelmek, olyan kihívások, olyan próbák, jelennek meg, amelyek ellen ha tetszik, ha nem fel kell vennünk naponta a harcot. A kérdés csupán csak az, hogyan lehetséges ezek ellen a nehézségek ellen úgy harcolni, úgy küzdeni, hogy ne a bágyadtság, a görcsölés, vagy a szinte már feladásig vagy éppen a beletörõdésig fajuló keserûség legyen rajtunk úrrá. Nézzük meg mit tanít nekünk errõl a Biblia. Arra gondoltam, mivel mindannyiunk életében a szó valamilyen értelmében szerepet játszik a sport, ezért egy versenyzõ képpel asszociált példán keresztül vizsgáljuk meg, mit tanít nekünk a Biblia a hit harcáról, mi a válasz ezekre az elõbb feltett kérdésekre. Az igét Pál apostolnak a Korinthusikhoz írt levelébõl hoztam közétek, amely azért is vált különösen személyessé, mert két olyan sport-tágon keresztül mutatja be a hivõ élet küzdelmeit, amelyet a magam életében hosszabb � rövidebb ideig versenyzõként is kipróbálhattam. Az egyik sport kép az atléta a másik az ökölvívó. Vizsgálva a két sport-tágat az ökölvívást találtam kézzelfoghatóbbnak a mai alkalom tekintetében.

Mielõtt azonban a mai igébe belekezdenénk fontos látnunk, hogy mi ellen is küzdünk valójában, és mik szükségesek ehhez a harchoz? Ahogyan ezen gondolkoztam az Efezusiakhoz irt levél 6.része jutott eszembe -amelyet a legtökéletesebb edzés tervnek szoktam nevezni- nagyon egyszerûen, röviden, lényegre-törõen ad választ. Amely ekként olvasható:

"Végül pedig erõsödjetek meg az ?rban és az õ hatalmas erejében. ?ltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erõk és hatalmak ellen, a sötétség világának urai ellen és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. ?ppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. ?ppen ezért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért."(Ef.6;10-18)

Azt hiszem ez az Ige nagyon egyértelmûen ír a harc feltételérõl, az ?rban azaz Krisztusban kell harcolnunk, nem ember ellen, hanem a gonosz lelkek ellen, nem emberi eszközökkel, hanem Istennek lelki fegyverzetével. Azonban, hogy, hogyan zajlik ez a harc vagy jobban mondva küzdelem a gyakorlati életünk folyamán, nézzük meg Pál apostolnak a versenyzõ képével bemutatott Korinthusi ige alapján. Ez az ige a 1Kor. 9: 24-26. fejezetekben található. Az igét fejezetenként szeretném felolvasni, és versenként vizsgálat alá venni.

1.

Az Ige azzal kezdõdik:

�Nem tudjátok e, hogy akik verseny pályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a verseny díjat? ?gy fussatok, hogy elnyerjétek.

?rdemes megfigyelni az elsõ felét a mondatnak ui. azt mondja itt Pál: "akik versenypályán futnak", egyáltalán ki futhat versenypályám? Hát a versenyzõ

de, ki lehet versenyzõ? Sokan azt gondolják, hogy az aki edz, ez azonban azért nem igaz mert rengeteg ember edz a maga kedvtelésére, talán azért, hogy jobban nézzenek ki, vagy azért, hogy kondiba, azaz formába tartsa magát. Ettõl azonban még senkibõl sem lett versenyzõ. De, hogy ez mennyire így van, csak egy példát hadd hozzak fel a sportéletbõl. A magyar válogatott az egyik olimpiára készült, rengeteget edzettek elérkezett a verseny napja. A mérkõzés elõtt az ökölvívóknál mérlegelés van, minden versenyzõ a neki megszabott súlyhatáron belül indulhat a versenyen. Az egyik versenyzõnek azonban nem volt megfelelõ a súlya, 10dk-val több volt a megengedett súlyhatárnál. Melynek következménye az lett, hogy kizárták a versenybõl, hiába edzet küzdött azért hogy részt vehessen a versenyen, az alapfeltétel hiányzott

Hadd fordítsam az ige nyelvére, attól, hogy valaki jót tesz attól még nem lett hívõvé, mi bár mennyi jót teszünk, bár milyen jók vagyunk, ha az összes parancsolatot meg is tudnánk tartani, nem lesz elegendõ ahhoz, hogy a hit versenypályáján fussunk, ahhoz meg végkép nem, hogy üdvözüljünk.

Hadd hozzak fel erre egy konkrét Bibliai példát, azt hiszem többen is ismerjük ezt a történetet, ezért csak nagy vonalakban szeretném elmondani. Ez a történet a Gazdag ifjúról szól (Mk. 10,17-22.): oda megy Jézushoz ez az ifjú, és megkérdezi tõle; Mester mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet, erre mondja neki Jézus; tudod a parancsolatokat: ne lopj, ne ölj, a te felebarátodat meg ne károsítsd, tiszteld a szüleidet stb., erre az ifjú, szinte már megkönnyebbülvén, talán még büszkén ki is húzva magát; mondja Jézusnak; hiszen ezeket én ifjúságomtól fogva mind megtartottam, erre Jézus, bár meg kedvelte ezt az ifjút, de még is azt mondta neki, híja van a te hitednek, add el a te vagyonodat, azaz hagyd el ami eltávolít tõlem, fogadj be, és kincsed lesz a mennybe, és kövess engem.

Mint ahogyan a történetbõl is láttuk nem az volt a baj, hogy komolyan vette ez az ifjú a parancsolatokat, sõt az nagyon is fontos, testvérek nem az baj ha jót teszünk, de sosem lesz elegendõ ahhoz, hogy üdvözüljünk, mindig lesznek fogyatkozásai a cselekedeteinknek, ezért van szükségünk Jézus áldozatára, bûnbocsánatára, mert csak õ tudott tökéletesen eleget tenni az Isten akaratának. Jézus azonban ahogy a gazdag-ifjú történetében is olvashatjuk, ajándékul adja az üdvösséget, az üdvösséget nem lehet megszerezni, de elveszíteni sem, csak ajándékként, kegyelembõl kapni, amelynek aztán következménye lesz, a Jézus követés, ui. képessé tesz arra, hogy az õ akarata szerint éljünk, azaz az elõre elkészített jócselekedetekben járjunk (Ef. 2;8-9.).

Visszatérve a versenyzõ és a hívõ példájához, ahhoz, hogy valakibõl versenyzõ lehessen, az elsõ lépés, hogy döntenie kell egy edzõ mellett, azaz Jézus mellett, akinek innentõl kezdve engedelmességgel tartozunk, azaz követnünk kell az õ utasításait, amely már az edzés része, ezt nevezi a Biblia Jézus-követésnek, illetve megszentelõdésnek.

2.

Viszont onnantól kezdve, hogy egy sportoló edzõt választott, elkezdõdik az edzés. Az Ige így folytatódik:

Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlan.

Ezzel a mondattal Pál felhívja a figyelmet arra, hogy az eredményes versenyéletnek vannak feltételei.

Milyen feltételei lehetnek? Az elõbb már egyre kitértem, az engedelmességre, azaz engedelmeskedni kell az edzõnek, melynek feltétele az edzésekre való járás, ennek érdekében azonban sok mindenrõl le kell mondani. Azonban ahhoz, hogy az edzõnek engedelmeskedni tudjunk, feltétlenül szükséges az alapvetõ bizalom, mert ennélkül nem mûködik, hosszútávon semmi. Azaz bíznunk kell az edzõnkbe, hogy mindaz amit mond az nem ellenünk hanem értünk van, hogy felkészültebbek legyünk a mérkõzésen, ugyanis egy sportoló nem azért edz, hogy veszítsen, hanem azért, hogy gyõzzön. Emlékszem még mikor sportoltam egy mérkõzés elõtt össze vesztem az edzõmmel, ennek az lett a következménye, hogy nem figyeltem rá, és majdnem elvesztettem a mérkõzést, csak az Isten kegyelme volt, hogy nem kaptam ki, mindenesetre szörnyen rossz mérkõzés volt, de megtanított arra, hogy vagy bízok az edzõmbe és azt csinálom amit mond, vagy nagy kudarc élményekben lesz részem.

Az ige nyelvén ez azt jelenti, hogy komolyan kell vennünk Isten Igéjét, bíznunk kell abban, hogy amit mond, legyen az bár intés, feddés vagy biztatás, ezalatt értve a parancsolatait is, nem azért adta, hogy velünk kiszúrjon, hanem azért, hogy megvédjen, hogy ezek által oltalmazzon a bûntõl és a nyomorúságtól, és ezek mellett alkalmassá tegyen a versenyre, azaz az általa eltervezet életre.

Ahhoz azonban, hogy komolyan vegyük Isten Igéjét. Naponta kellene olvasni, tanulmányozni az Igét, és mindazt amit megértettünk azt komolyan is kell vennünk, ezek mellett rendszeresen imádkozni, a gyülekezeti életben, és a szolgálatokban aktívan részt venni.

Hadd térjek vissza röviden a versenyzõhöz. Ui. az a versenyzõ aki akkor jár edzésre amikor õ akar, ha van kedve jár, ha nincs kedve nem jár, az hosszú távon biztosan nem fog eredményeket elérni (erre sajnos van példa a sport életben). Csak a naponként edzés küzdelem, önmegtartoztatás hoz eredményt, ezt nem lehet megspórolnia annak, aki gyõztes életet akar élni, annak sok mindenrõl le kell mondania, oda kell szánnia magát erre az életre.

A hívõ életében sincs ez másként, higgyétek el, nem fog tudni hosszútávon, a mindennapok harcaiban, gyõztes hívõ életet élni az, aki elhanyagolja az elõbb felsorolt feltételeket, ennek azonban az lesz a következménye, hogy teli lesz kudarc élményekkel, az ?rtól kapott öröm helyett � örömtelenséggel, békesség helyett � békétlenséggel és keserûséggel.

Röviden azért arról is tegyünk említést, hogy ez nem azt jelenti, hogy mindjárt mindazt amit megértettünk, azt tökéletesen fogjuk tudni teljesíteni, hiszen a sportoló sem tud mindent elsõre, emlékszem rá, hogy amikor abba hagytam a sportot, még akkor sem tudtam volna meggyõzõdéssel azt kimondani, hogy mindent tökéletesen megtudok csinálni, pedig azt gondolom, hogy pályafutásom csúcsán hagytam abba az ökölvívást.

Itt nem errõl van szó, az ember akarva akaratlanul rengeteg hibát vét, és rengeteg olyan dolog van amelyet már legalább ötször megpróbált még sem megy, de hát mire való az edzés ha nem arra, hogy újra és újra, sokszor fogat csikorgatva is meg tegyünk minden tõlünk telhetõt a siker érdekében, és ha hibáznánk is, a hibák arra valók, hogy változtatva rajta, egyre tökéletesebbre csiszoljuk azt amit az edzõnktõl, Mesterünktõl tanultunk, sajátítottunk el.(Fil.3. 12-14.)

Ezért szükséges újra meg � úja az alapokig vissza menni, mert sokszor az alapok torzulnak és ebbõl fakad sok más hiba is. Az edzõmnek például bevett szokása volt az, hogy minden edzésen átvetette velünk az alap ütéseket, addig míg nem csináltuk meg, addig tudatosan nem engedte, hogy más gyakorlatba kezdjünk, rettenõ unalmas, sokszor már sértõnek tûnt, hogy még mindig az alapok gyakorlásával kezdjük az edzéseket, mint valami kezdõ. De így utólag vissza tekintve azt kell mondanom, hogy az alapütéseket akkor ütöttem a legtisztábban amikor abba hagytam a sportot, de, mintahogyan az elõbb is említettem, máig sem merném azt állítani, hogy akkor volt a legtökéletesebb, ha ma is sportolnék még ma is lenne benne hiányosság, sõt sok minden csiszolásra szorulna, még az alap ütések tekintetében is.

A hívõembernek is újra � meg újra vissza kell menni az alapokhoz, az evangéliumhoz, annak, hogy mit tett értünk Jézus, egy életen keresztül érlelõdnie, erõsödnie, stabilizálódnia kell bennünk, mert ha az alapot elhanyagoljuk annak az lesz a vége, hogy a ház is meginog. Egy hivõ ember sosem bízhatja el magát, hogy õ már mindent tud, mert aki azt hiszi, hogy áll vigyázzon, hogy el ne essék,(1. Kor. 10,12.) de feladni vagy le mondania sem szabad a változás lehetõségérõrõl, küzdelmes életre vagyunk elhívva, de az ige arra bíztat, hogy megéri.

3.

?s itt már rá tértünk a következõ Ige versre, amely így folytatódik

?n tehát úgy futok, mint aki elõtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegõbe vág.

Azaz úgy fut, úgy küzd mint aki biztos a gyõzelemben, tudja hova megy, tudja mit akar, nem úgy mint aki azt sem tudja, merre megy, hova tart az útja, és mi a célja. Gondoljatok bele, hogy valaki küzd, megtartoztatja magát, minden feltételnek eleget tesz az edzések során, és mikor fel megy a ringbe, már azt sem tudja mit akar, csak csapdos össze � vissza a levegõben, mint egy kezdõ bokszoló. Erre is van sajnos példa mind a sportban, mind a hívõ életben.

Hadd kezdjem a példát egy nem is olyan régen látott mérkõzéssel, ahol egy nagyon jó képességû, jóval magasabb kvalitású bokszoló szenvedett el vereséget, egy nálánál mindenféle értelemben jóval gyengébb ellenféltõl, ami azt illeti csúfos vereség volt. Mi lehetett az oka ennek a vereségnek? A mérkõzést figyelve nagyon szembetûnõ volt az, hogy ez a fiú tart az ellenfelétõl, nagyobbnak látja az ellenfelét mint ami valójában. Az ellenfél tudva a saját képességbeli hiányosságait arra törekedet, hogy kibillentse a stabilitásából, ezért folyamatosan heccelte, szórakozott vele, ez teljesen elbizonytalanította, ebbõl fakadóan nem figyelt az edzõ utasításaira, csak magára nézett és az ellenfelére, így eleve rosszul mérte fel a saját illetve az ellenfelének a képességeit, ennek az lett a vége, hogy elkezdett össze-vissza csapkodni. Már azt sem tudta, mit tud és mit nem, olyan volt mint egy kezdõ bokszoló aki még sosem kapott komoly ütést, borzalmas mérkõzés volt.

Mint ahogyan az elõbb is mondottam, sajnos a hivõ ember élete sem mentes az e-fajta kudarctól. Csak említésként szeretnék egy-két jellemzõ példát felhozni, ami sokunk életében jelen van;

1. Az elsõ nagy hibának látom azt, hogy amikor megtér az ember, azt hiszi, hogy innentõl kezdve minden küzdelem amely e világban van, véget ért, most már örök életem van, minden ujjá lett, és még szinte kisem örvendezte magát, már szembesülnie kell az elsõ nagy pofonnal, mit tesz ilyenkor az ifjonti hívõ, úgy megretten, hogy már azt is kétségbe vonja, hogy valaha megtért. ?kölvívásban láttam egyszer � kétszer hasonló mentalitású összecsapást, bement a versenyzõ a ringbe és az elsõ ütéstõl úgy megijedt, hogy feladta a meccset, egy másik hasonló mérkõzésnél, a versenyzõ el kezdett futkározni a ringbe az ellenfele meg utána iramodott, olyan volt mintha az ember egy atlétika versenyen lenne. Mit ne mondjak groteszk látvány volt mind két eset, a nézõ azt se tudta sírjon, vagy nevessen, ne talán dühöngjön, hogy ennyi pénzt adott ki egy ilyen színvonaltalan mérkõzésért.

Már most le kell szögeznünk elsõként is azt, hogy az az ember akinek nem ismert a hit harca, a hívõ élet küzdelme az nagyvalószínûséggel nincs megtérve, azaz nem hívta be az életébe az ?r Jézust. Ugyanis a megtéréssel nem befejezõdnek a küzdelmek az életünkbe, hanem még csak ekkor veszi igazán kezdetét, sport képpel élve, belépünk a hivõ élet ringjébe.

Aki viszont ringbe lépet annak számolnia kell az ellenféllel. Az ellenfél azonban nem pajtizni fog velünk, hanem ütni, és nem is akár milyeneket, a cél az, hogy minél nagyobbat üssön, azaz számolnunk kell az ütéssel, amire fel kell készülni, így is lesz olyan, hogy tisztán eltalál, vagy meglepetésszerû támadást intéz, de ilyenkor sem szabad megretteni, vagy megtántorodni, arra meg végképp ne sarkaljon minket, hogy feladjuk a küzdelmet, mert Jézus erre azt mondja, hogy aki meghátrál abba nem gyönyörködik az õ Lelke. (Zsid. 10.35.)

1. A hivõ embernek meg kell tanulnia, hogy az ütések, a kudarcok, a sokszor meglepetésszerû próbák, nem ellene, hanem érette, érettünk vannak, ugyanis rámutatnak a hiányosságainkra, a hibáinkra, figyelemre késztettnek, megtanítanak a küzdeni akarásra, a hibáinkon való változtatásra, formálnak, tökéletesítenek, ha csak idõ elõtt be nem dobjuk a törülközõt, fel nem adjuk a küzdelmet.

2. A másik ilyen alapvetõ probléma az, hogy vannak hívõ emberek, akik többet foglalkoznak az ördöggel, mint azzal aki azt legyõzte, azaz az ?r Jézussal, így életük nagyobb részét félelemmel , gyötrõdéssel töltik, és nem elég az, hogy õk félnek még másokat is folyamatosan megrettentenek, akik viszont komolyan akarják venni az ?r Jézus gyõzelmét. (pl. az ördög így az ördög úgy, az helyett azt mondanák, hogy az Isten, hogy mentett ki ebbõl vagy abból a bajból mi mindentõl õrizte meg, és komolyan vennék azt amit az egyik Ige mond, hogy nem az Istenen kívül történik velünk a kísértés, és a kísértéssel együtt a szabadítást is megadja, hogy elszenvedhessük. 1Kor. 10;13)

3. A harmadik ilyen szembe tûnõ probléma, hogy többet foglalkozunk a kísértéssel, és a bûnnel, mint azzal aki meg szabadíthat attól, így a kísértést nagyobbnak látjuk mint amilyen az valójában, ebbõl viszont lesz erõlködés, megkeseredés, és még ha gyõzedelmeskedünk is a kísértés felett, nem a hálaadás és az öröm fakad fel a szívûnkbõl, hanem már azt figyeljük mi a következõ, vagy "csak el ne bukjak a következõ alkalommal". (Zsid. 12. 1-3,)

4. A negyedik ilyen jellemzõ probléma az amikor az ellenség el kezd minket heccelni, �úgy sem megy, hagyd abba, ennek nincs értelme, különben is, az ma-már nem úgy van stb.� az ember ilyenkor mit csinál, elõször is megretten, el kezd magára nézni az ellenségre, majd azon morfondírozik, hogy �mi van ha tényleg nem megy, ez a fajta életvitel nem is nekem való, mi van ha ma-már tényleg nem úgy kell érteni az igét, az én erõmet különben is meghaladja, ezt nem nekem találták ki� ebbõl aztán kudarc élmények sorozata születik.

5. Még egy példát had hozzak fel, ami az elõbbihez szervesen kapcsolódik amikor az ember, olyan kísértésekkel harcol, amihez nincs is köze. Az ökölvívásba jellemzõ taktika, ha egy nagy ütést akar elõkészíteni az ember, akkor megpróbálja az ellenfél figyelmét elterelni egy hamis ütési szándékkal, amit legtöbb esetben ki sem üt, mert nem érne célt, arra azonban jó, hogy elbizonytalanítva a másikat nagy ütést helyezzen el.

A mi ellenségünk az ördög is megpróbál elhitetni velünk valami hamisságot, ami ellen felvesszük a harcot, mint például az üdvösség kérdése, vagy a Szent Lélek káromlása, el hiteti velünk, hogy elveszíthetjük, mi elkezdünk harcolni érte, holott ezért nem is kell harcolni, mert aki egyszer meg kapta, az meg kapta visszavonhatatlanul, aki egyszer behívta az életében az ?r Jézust, az a Szent Lelket többé meg nem tagadhatja. Lehetne még sorolni ezeket a valótlan küzdelmeket, hogy próbálja velünk elhitetni az ellenség, sok mindenrõl hogy bûn, ami nem is az, és mi harcolunk ellenük görcsölve, elcsigázottan és csodálkozunk, hogy nincs rajta áldás, és ott ahol valós problémák vannak, valójában fel kéne vennünk a harcot, - értve ezalatt akár a szerettet kérdését, vagy a másikhoz való odafordulást, akinek esetleg ránk lenne szüksége - arra már nem marad erõnk, és csak csapkodunk össze-vissza, és kapjuk az ütéseket, a pofonokat jobbról is meg balról is.

4.

Mi hát ezekre a megoldás? A legtöbb felsorolt hibában benne rejlik a megoldás is, de azért jó erre is részletesebben kitérni.

Elõször is azt látom sokunk életében, hogy nem vesszük komolyan, az ?r Jézus gyõzelmét, pedig erre nézve rengeteg ige van a Bibliában, nem szeretnék most igéket felsorolni, csak egyet említenék meg. A Kolossé levél 2 fejezetében ezt mondja az ige: Jézus gyõzelmérõl és hatalmáról: "Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette õket és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk".- Ugyan csak ebben a részben mondja, hogy "õ a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak."(Kol.2.15,10)..

1. Erre az igére figyelve csak azt tudom mondani, hogy megszégyenítõ az, hogy ennek ellenére is mennyi kétség jellemzi a harcainkat. Testvérek az ?r Jézus gyõzött, legyõzte, diadalt aratott a mi legfõbb ellenségünkön, az ördögön, a fejére taposott, aki az ?r Jézushoz tartozik, az ?r Jézust befogadta, az már gyõzött, az már nem veszíthet, Istennek a legnagyobb ajándéka ez, az Evangélium lényege, hogy már itt e földön gyõztesként élhetünk, ezt a tényt, teljes bizonyossággal kéne a szívûnkbe vésni.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy amíg e testben élünk harcolnunk kell, még nem lett teljesen nyilvánvalóvá a gyõzelem, de az hogy nem nyilvánvaló, az nem azt jelenti, hogy nincs, az a koszorú el van téve személyre szabottan nekünk. A hivõ embernek meg kell tanulnia úgy küzdeni, mint gyõztes, mint aki elõtt nem bizonytalan a cél, és nem úgy mint egy vesztes.

Higgyétek el nekem teljesen más úgy küzdeni, harcolni, hogy elõre biztosak vagyunk a gyõzelemben, nem egy olyan mérkõzésem volt, ahol már az elsõ menetben tudtam, hogy meg fogom nyerni a mérkõzést, érezhetõ volt a dominancia az erõ és a képességbeli különbség, de attól még végig kellett játszanom a mérkõzést, sõt végig figyelnem kellett és összpontosítanom, nem lehetett ki engedni egy percre sem, mert akkor érhettek volna kellemetlen meglepetések. De mégis, más így küzdeni, az ember felszabadultan tud harcolni, technikailag szárnyal az ilyen ember, erõ dinamizmus jellemzi az egyébként nem könnyû viadalt, és tud örülni, mert biztos a gyõzelmében.

Ellentétben azzal, aki az elejétõl fogva bizonytalan a mérkõzés kimenetelében, a bizonytalanság rá nyomja a bélyegét a küzdelemre, az ember el kezd erõlködni, figyelmetlenné válik, vagdalkozik, hibák sorozatát követi el, és még ha a végeredményt tekintve gyõz is, sok olyan felesleges ütést gyûjt be, amelyeknek normál esetben nem szabadna be következni.

Sajnos sokunkat jellemez ez a fajta harcmodor, hogy bár a végeredményt tekintve gyõztesek vagyunk, de a mindennapi harcainkat a bizonytalanság jellemzi, amelynek csak úgy, mint a sportolónál az lesz a következménye, hogy erõlködünk, felesleges bukások jellemzik az életünket, végül belekeseredünk, reményveszett, csüggeteg az életünk, sok mindent lehetne ránk mondani, csak azt nem, hogy vonzó a kereszténységünk.

Pedig csak azt kéne komolyan vennünk, hogy az ?r Jézus súlyos árat fizetett azért, hogy már ebben a világban, gyõztesként éljünk.

2. A másik fontos szempont, amit már korábban is említettem, hogy mindig Jézusra figyeljünk, nekünk vele van dolgunk, õ a mi edzõnk, ne az ellenségre, és legfõképpen pedig ne arra amivel heccelni akar, vagy amivel éppen kiakar billenteni a bizonyosságunkból, stabilitásunkból, nincs dolgunk, nincs közünk az ellenséghez. Tény azonban az is, hogy ugyanakkor tisztában kell lenünk az ellenség szándékaival, ahogyan az Ige is említi (2Kor. 2;11.).

Sport képpel élve ez azt jelenti, hogy az ellenségünk technikai képességeivel, hogy ne érjen meglepetés, de nem kell ismernünk, sem õt, sem a családi hátterét, sem az életmódját, nem kell vele beszélgetnünk, értsétek jól, a sportolónak nem kell többet tudni az ellenfelérõl, mint ami a ring-kötelei közé tartozik. Így a hívõ embernek sem kell többet tudnia az ördögrõl, mint amit a Biblia lejegyez róla, nekünk nem máshonnan kell tudakozódnunk, csak a Bibliából. Mert a Biblia csak annyit, mond az ellenségrõl amennyit muszáj megtudnunk ahhoz, hogy gyõzelmes életet éljünk.

Tanuljunk meg az ?rral többet foglalkozni, és ne azzal amivel nincs is dolgunk, már csak azért is, mert õ ismeri az ellenségünket, õ már harcolt ellene, sõt ennél több, õ legyõzte, ebbõl fakadóan nem fog rossz tanácsot adni, merjünk benne bízni. A másik amiért jobban tesszük ha arra figyelünk amit az ?r mond, mert õ látja egészében a harc kimenetelét. Ez így van a sportban is, az öklözõ csak egy részét látja az egésznek, bentrõl a ringbõl, az edzõ kívülrõl azaz felülrõl látja az egészet, õ látja a versenyzõje hiányosságait, amire tudja figyelmeztetni, és az ellenség taktikáját is, ami ellen a versenyzõjét feltudja készíteni a szünetben.

Tudjátok mennyi aggodalomtól, felesleges félelemtõl, szorongástól szabadulnánk meg, ha így rámernénk bízni magunkat az Istenre, ha elhinnénk neki azt, hogy õ tényleg Mindenható, Mindentudó. õ elõre látja ami egész életünket, és ahogyan már az elõbb is mondtam, ezért nem tud rossz tanácsot adni. Ezért lehetetlen az is, hogy az õ akaratán és tudtán kívül történjék bár mi is velünk, sõt ennél többrõl van szó, csak annyi történhet velünk, amennyit õ megenged, és csak annyit enged meg, amennyivel a javunkat akarja szolgálni. Ez azt jelenti, hogy amit rossznak látunk vagy netalántán nem értünk, az nem azt jelenti, hogy rossz vagy értelmetlen. Azért mert Isten nem jelenti ki, hogy mi a terve egy-egy próbával, vagy egy-egy érthetetlen helyzettel, attól még annak jó célja van.

Elgondolkoztam azon, hogy amikor mérkõzik az ember, a menetek között 1perc pihenõ van, ez az 1perc arra elegendõ, hogy az edzõ elmondja az újabb taktikai utasítást, figyelmeztessen a hibákra, a maradék pár másodpercben pedig hol biztatja, hol pedig meginti a versenyzõjét, mikor mire van szüksége, mivel tudja jobban a gyõzelemre serkenteni. Arra azonban már nincs idõ, hogy megmagyarázza, hogy most mért ezt vagy azt az utasítást adta, nincs idõ a miértekre és a magyarázkodásokra, a sportoló vagy bízik az edzõbe és elfogadja az utasításait, és miközben végrehajtja azokat, sok kérdésére választ kap, de ha valamit nem értene is meg, tudhatja, hogy minden a gyõzelmét azaz a javát szolgálja. Vagy nem bízik és megy a saját feje után, akkor viszont, ne az edzõt jobban mondva ne az Istent hibáztassuk, ha rosszul mennek a dolgok.

3. Ugyanakkor jogosan fel lehetne tenni a kérdést, �mi van akkor amikor az ember mindent meg tesz, hûen követi Mestere utasítását, és mégis azzal szembesül szüntelen, hogy jobbról is pofon és balról is�, mert kétségtelenül ezzel is találkozunk, mind a hivõ, mind a sport életben, vannak olyan drasztikus, megoldhatatlannak tûnõ helyzetek, amire az ember nem tud mást mondani, csak azt, hogy ez �veszett ügy, ezért kár harcolni, jobb lenne feladni�.

Hadd hozzak most elétek, elsõként egy sportolót, aki maximálisan meghatározta verseny pályafutásomat, akinek egy mérkõzése máig világító példaként van jelen az életembe. Ezen a mérkõzésen ez a fiú már az elsõ menetben le lett ütve, már ennél az esetnél azt mondtuk rá, hogy kifog kapni, de vártunk, nem sokkal rá, megint leütötték, még szinte föl sem alélt, megint a földön találta magát, mi kívülállók feladtuk szívben ezt a gyõzelmet, de ez a fiú újra meg újra fel állt, egyszerûen senki sem értette miért áll fel, miért folytatja még mindig, hát nem érzékeli hogy ez már elveszett, ha lent maradna legalább nem kapna többet, nekünk már így is bizonyított, mi nem fogjuk elítélni, különben is mindenkinél van jobb, de most már jobb lenne ha véget érne, mert kitudja mi lesz ebbõl. Ez a fiú azonban nem adta fel a küzdelmet, már a 7 menetnél tartott a mérkõzés, mikor az ellenfelére egy olyan ütést mért, melynek következtében, a padlóra került, a bíró számolt egy darabig, de látta, hogy az ellenfél nem tud felállni, ezért be kellett szüntetnie a mérkõzést. Megszégyenítõ volt számunkra akik feladtuk, ugyanakkor csak csodálkozni tudtunk azon, hogy egy ennyire egyértelmûen vesztett helyzetbõl is ilyen csodálatos gyõzelmet lehet aratni, ha ránk hallgatott volna ez a versenyzõ sohasem tapasztalhatta volna meg, hogy minden helyzetbõl fel lehet állni, és még egy bukásnak látszó mérkõzésbõl is lehet gyõzelem, de azt hiszem nem csak neki volt szüksége erre, hanem nekünk, akik olyan könnyen feladnánk bármit csakhogy mentsük az irhánkat.

Így hivõként azt látom, hogy az ?r Jézus sem tanít mást, ha meg figyeljük Jézus életét, teli volt szenvedésekkel, küzdelmekkel, fájdalmak férfija volt, a szülei bolondnak nevezték, a farizeusok ámítónak, rágalmazták, bántották, végül a tanítványok is cserbenhagyták, lemondtak róla. Csakhogy amikor már mindenki megvolt róla gyõzõdve, hogy vége, nincs tovább, a halálával minden elveszett, õ akkor aratta a világ legnagyobb gyõzelmét, amikor a leggyengébbnek látszott � Kereszten - akkor volt a legerõsebb. Jézus nem mondott le a gyõzelemrõl, sõt nem csak a gyõzelemrõl, hanem mirólunk sem. Kereszthalálával legyõzte a halált, diadalt aratott az õsi-ellenségen, hogy nekünk életet szerezzen. Nekünk híveknek ennek a gyõzelemnek, a Kereszt diadalának a fényében kell küzdeni a mindennapok harcát, mert csak ez vezet a mindennapok küzdelmeiben is gyõzelemre.

5.

A végén még röviden azt nézzük meg, hogy mit kap az aki gyõz?

Itt azt Írja az ige, hogy a versenyzõ elhervadó koszorút, mai értelmezés szerint kupát vagy aranyérmet, azaz hervadó dicsõséget, amirõl ma még tudnak az emberek, de holnap már azt sem tudják kivolt az az ember, aki ilyen vagy olyan eredményt ért el, létezett e valaha.

De a hívõ ember ennél többet kap, hervadhatatlan koszorút, azaz örökéletet, az örök dicsõség honát, ahol nem lesz többet fájdalom, sírás örömtelenség, keserûség (Jel.21;4).

Ennek az igének a tanulmányozásakor, komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy hogyan is állok én ebben a küzdelemben, visszamerengve sportolói mivoltomra, csak csodálkozni tudtam azon, mennyi mindenrõl képes voltam lemondani, mennyi küzdelem fáradság jellemezte a felkészülési idõszakokat. Az ember mennyi mindent képes feláldozni ezért az elhervadó koszorúért, ezért a pillanatnyi semmiségért.! Megszégyenülten álltam ezelõtt a kérdés elõtt, hívõ életemet végig nézve csak elszomorodni tudtam azon, hogy mennyire nem jellemzõ ez a lelkület, milyen hamar megtudok keseredni, hányszor eljutok odáig, hogy már majdnem feladom, pedig ez a harc sokkal nemesebb, magasztosabb mint bármi más az életben, ráadásul a cél egy elõre elkészített hervadhatatlan koszorú, maga az örök dicsõség, igazat kell adnom Pálnak, akkor amikor szenvedései közepette ezzel az igével bíztatja a hívõk harcosait; "Mert a mi pillanatnyi könnyû szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsõséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók."

• Előző krónika
• Következő krónika